Hírek


Figyelem! Riasztás!
2015. április 10. 12:39
Éjjel-nappal készenlétben. Ez jellemzi a katasztrófavédelem állományát. Kiderül ez akkor, amikor kiélezett helyzet van, és ...kiderül ez akkor is, amikor ellenőrzik az éberségünket. Ezúttal a Mezőtúri Katasztrófavédelmi Kirendeltség éberségi tesztje igazolta: bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között bevethető az állomány!

Csütörtökön este a Mezőtúri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, a mezőtúri és kunszentmártoni tűzoltóság állományának minden tagjánál csörgött a telefon: ez bizony azt jelentette, hogy meghatározott időn belül szolgálati helyén meg kellett jelennie mindenkinek.

Az ellenőrzés során a riadócsomagok állapotát is szemrevételezték, és az egyéni védőeszközök is sorra kerültek. Mindez azért fontos, mert bármikor előfordulhat, hogy perceken belül indulásra készen kell állni, s ha kell, akár több napos, több száz kilométerre lévő helyen kell szolgálatot teljesíteni. Így volt ez akkor is, amikor a Dunai árvíz pusztításai elleni védekezésbe kapcsolódott be igazgatóságunk, s az induló egységeknek szinte csak az összekészített csomagot kellett felkapniuk, máris indulhattak segíteni.

Konzerv és hétköznapi használati tárgyak, tisztálkodási eszközök - ezeket tartalmazza a riadócsomag, nem hiányozhatnak belőle az előírt dolgok, s ami benne van, annak makulátlannak kell lennie. Ugyanilyen gondosság követendő az egyéni védőeszközöknél, hiszen saját biztonságuk és mások testi épsége múlik ezen. A mezőtúri ellenőrzésen kiderült: ez a kirendeltség, ezek a tűzoltók fegyelmezettek, éberek és megbízhatóak. Nincs is ebben semmi különös, erre esküdtek, ez a hivatásuk! Fotók: Mezőtúri KvK

 


 

Kapcsolódó képek:

Figyelem! Riasztás! Figyelem! Riasztás! Figyelem! Riasztás!
>>> További képek a galériában <<<