Hírek


Tilos a tűzgyújtás!
2019. március 13. 12:02
Hiába van érvényben tűzgyújtási tilalom megyénkben is, még mindig jellemzően a szabadtéri tüzek miatt kell vonulniuk a megye tűzoltóinak. Ezek mellett egy közlekedési baleset is történt kedden.

Utóbbi Szolnok-Szandaszőlősön, a Karinthy Frigyes út és a Fekete István utcában következett be, ahol kedd délután két személygépkocsi ütközött össze. A szolnoki hivatásos tűzoltók érkeztek ki a helyszínre, akik áramtalanították a gépjárműveket és megszüntették a forgalmi akadályt. Mindkét autóban 2-2 ember utazott, közülük egy gyermeket a mentők könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba.

A tegnapi nap folyamán összesen kilenc ilyen eseményhez kaptak riasztást az egységek. A legtöbb esetben néhány száz négyzetméter kapott lángra, Jászfelsőszentgyörgynél azonban két és fél hektáron pusztított tűz. Szerencsére személyi sérülés vagy anyagi kár sehol sem keletkezett.

A katasztrófavédelem felhívja a lakosság figyelmét, hogy az egész ország területén tűzgyújtási tilalom érvényes. Ez azt jelenti, hogy nem lehet tüzet gyújtani külterületi erdőterületeken és fásításokban – beleérte a kijelölt tűzrakó helyeket is –, valamint az ezek kétszáz méteres körzetében található külterületi ingatlanokon. Ide tartoznak a köz- és vasutak mentén fekvő fásítások is. Tűzgyújtási tilalom idején tilos a parlag- és gazégetés kül-, illetve belterületen egyaránt.

Fotós: Szolnok HTP - Archív