Közhírré tétel


Tájékoztató

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (ÁKR.) 88. § [A hirdetményi közlés]

(1) A közlést hirdetmény útján kell teljesíteni, ha

a) az ügyfél ismeretlen helyen tartózkodik,

b) a kézbesítés egyéb elháríthatatlan akadályba ütközik, vagy annak megkísérlése már előre is eredménytelennek mutatkozik, vagy

c) azt törvény vagy kormányrendelet előírja.

(2) A hirdetmény tartalmazza

a) a kifüggesztés, a honlapon történő közzététel esetén a közzététel napját,

b) az eljáró hatóság megnevezését,

c) az ügy számát és tárgyát,

d) az ügyfél nevét és utolsó ismert lakcímét (székhelyét), továbbá

e) azt a figyelemfelhívást, hogy a hatóság az ügyben döntést hozott, de annak kézbesítése akadályba ütközött, ezért az ügyfél vagy képviselője a döntést a hatóságnál átveheti.

(3) A hirdetményt a hatóság hirdetőtábláján, valamint a honlapján helyezi el.

 

Az ÁKR 89. §-a értelmében ha az ügyfelek köre pontosan nem megállapítható, vagy ha törvény vagy kormányrendelet azt előírja, a hatóság a döntéséről készült közleményt közhírré teszi.

A közlemény – az Ákr. 88. § (2) bekezdés a)–d) pontjában foglaltakon túl – tartalmazza a döntés rendelkező részét és indokolásának kivonatát, valamint azt a figyelemfelhívást, hogy a döntés a hatóságnál megtekinthető.

A közleményt a hatóság a hirdetőtábláján, valamint a honlapján helyezi el.

A hatóság közhírré teszi azt a véglegessé vált vagy azonnal végrehajthatóvá nyilvánított döntést,

a) amelyet közérdekű keresettel lehet megtámadni,

b) amelyet személyek széles vagy pontosan meg nem határozható köre számára életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet megelőzése, elhárítása vagy káros következményeinek enyhítése érdekében hozott, vagy

c) amelyet a közbiztonság fenntartása érdekében vagy fontos közrendvédelmi, környezet- vagy természetvédelmi okból hozott.

A hatóság közhírré teszi azt a véglegessé vált vagy azonnal végrehajthatóvá nyilvánított határozatot, amelyet több mint ötven ügyfél részvételével zajló eljárásban hozott.

A hirdetmények az alábbi hivatkozásokon érhetők el: