Több helyen jelentős tűzkár keletkezett

2021. március 22. 10:47

A hétvége jellemzően a nagy kiterjedésű épülettüzekről szólt megyénkben.

A Kunhegyes határában történt pénteki balesetről korábban már beszámoltunk.

Kigyulladt egy fából épített, lemeztetős fészer péntek délelőtt Jászboldogházán, a Május 1. utcában. A lángok kis területen átterjedtek a közeli főépület előtetejére. A település önkéntes tűzoltói egy vízsugárral avatkoztak be, illetve áramtalanították az ingatlant.

Berendezési tárgyak égtek egy ötven négyzetméteres családi ház egyik szobájában péntek délelőtt Jánoshidán, a Széchenyi István utcában. A jászberényi hivatásos tűzoltók kiérkezésére a lakók a lángolást megszüntették, így az egység egy vízsugárral és kéziszerszámokkal utómunkálatokat végzett. Amint az az átvizsgáláskor kiderült, egy kályhacső-nyílásba tömött rongy kapott lángra, ez okozta a problémát. A ház öt lakója rokonoknál helyezkedett el.

Összeütközött egy furgon és egy személygépkocsi péntek délután a 44-es számú főúton, Cserkeszőlő és Tiszakürt között. A kunszentmártoni hivatásos tűzoltók az egyik járművet áramtalanították. 

Egy gyermekre dőlt egy elhagyatott ház fala péntek délután a szolnoki Törteli utcában. A megyeszékhely hivatásos tűzoltóinak kiérkezésére a bajbajutott kiszabadult a romok alól. Az egység átvizsgálta a törmelékeket, de más embert nem talált a helyszínen.

Kommunális hulladék és száraz fű égett egy romos ház pincéjében péntek délután Cibakháza külterületén. A tiszaföldvári önkormányzati tűzoltók egy vízsugárral szüntették meg a problémát.

Egy hatvan négyzetméter alapterületű családi ház belső tere és tetőszerkezetének fele gyulladt ki péntek délután Kunszentmártonnál, a Jaksori tanya térségében. A lángok átterjedtek az épület mellett tárolt tárgyakra is. A kunszentmártoni és a szentesi hivatásos tűzoltók négy vízsugárral, légzésvédelem mellett támadták a tüzet, eközben az épületből négy darab gázpalackot hoztak ki, melyek közül egyet hőhatás ért, ezt visszahűtötték. A beavatkozók az utómunkálatok során elbontották az instabil elemeket. A ház három lakóját az egyikük munkaadója szállásolta el.

Kigyulladt egy lakóházzal egybeépített melléképület szombat hajnalban Jászapátiban, a Zrínyi utcában. A tűz továbbterjedt egy közeli fűrészpor-tárolóra és az udvaron tárolt tárgyakra, valamint a szomszédos telken álló melléképületre, melynek teteje szintén teljes terjedelmében égett. A jászberényi és hevesi hivatásos, a jászkiséri önkormányzati és a jászapáti önkéntes tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett hat vízsugárral fékezték meg a lángokat. 

Beizzott a lerakódott korom egy családi ház kéményében szombat este Jászberény határában, a Tőtevényi tanya térségében. A jászberényi hivatásos tűzoltók hőkamerájukkal százhetven Celsius-fokos hőmérsékletet mértek a kémény belsejében, ezért kéziszerszámokkal és puttonyfecskendővel eltávolították a parázsló részeket, és felügyelték a visszahűtést. A ház négy lakója otthonában maradhatott.

Égett egy hatvan négyzetméter alapterületű melléképület vasárnap hajnalban Jászladányban, a Kossuth Lajos utcában. Az épületben összesen százmázsányi tűzifát, szenet és fűrészport tároltak. A jászberényi hivatásos és a jászkiséri önkormányzati tűzoltók négy vízsugárral fékezték meg a lángokat és megakadályozták, hogy a tűz továbbterjedjen a főépületre. Lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

Leégett egy harmincöt négyzetméteres disznóól vasárnap reggel Cibakháza külterületén. A tiszaföldvári önkormányzati tűzoltók kiérkezése előtt az ingatlan tulajdonosai eloltották a tüzet, az egység néhány izzó gerendát talált, amelyet puttonyfecskendő és kéziszerszámok segítségével visszahűtött.

A hétvége során kilenc szabadtéri tűzhöz vonultak a tűzoltók, az érintett települések között volt Fegyvernek, Karcag, Kunhegyes, Mezőtúr, Rákóczifalva, Tiszafüred, Tiszaszőlős és Szolnok. A leégett területek nagysága közel háromezer négyzetmétert tett ki.

Fotó: Kunszentmárton HTP, Jászberény HTP