Három szolnoki lakót mentett meg a szén-monoxid érzékelő

2024. március 28. 14:46

Csütörtökön két szolnoki lakásban is jelzett a szén-monoxid-érzékelő. Délelőtt egy Csokonai utcai lakásból érkezett bejelentés, melynek hatására a tulajdonos azonnal szellőztetett és nem sérült meg. A város hivatásos tűzoltói a jelzéskori állapotokat visszaállította, majd a vízmelegítőnél kimutatta a szén-monoxid koncentrációját. Délután egy Batthyány utcai lakásban szólalt meg az érzékelő, a bent tartózkodó két ember szintén időben tudott reagálni. Ebben az esetben is egy fali vízmelegítő okozta a problémát, a kiérkező egység a halálos gáz koncentrációját itt mutatta ki.

Ezekben az esetben sem történt sérülés, mert a lakásokban volt szén-monoxid-érzékelő. Egy ilyen készülék a halálos gáz legkisebb mennyiségére is jelez, így a lakásban tartózkodók azonnal megkezdhetik a szellőztetést és értesíthetik a tűzoltókat; valamint elkerülhetik a sérülést. Egy szén-monoxid-érzékelő csupán néhány ezer forintért megvásárolható, cserébe évekre garantálja otthonunk biztonságát. Fontos, hogy minden olyan ingatlanban legyen szén-monoxid-érzékelő, ahol nyílt égésterű berendezés üzemel. A katasztrófavédelem az érzékelők pozitív és negatív listájával segít a megfelelő készülék kiválasztásában.

Fotó: Szőke Péter - BM OKF