Egy jászárokszállási önkéntes tűzoltó nyert az országos lépcsőfutó-bajnokságon

2024. október 21. 10:58

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság október 19-én a MOL Campusban tartotta meg hagyományos lépcsőfutó-bajnokságát. A versenyen három kategóriában lehetett indulni.

A MOL Campus Magyarország legmagasabb irodaépülete. A toronyház 29 emeletes, 143 méter magas, 2022-ben épült fel a budapesti Lágymányosi öböl északi partján. A  versenyzőknek a rajttól a célig összesen 672 lépcsőfokot kellett megtenniük. A megméretésen hivatásos, önkormányzati, létesítményi és önkéntes tűzoltók vettek részt. A versenyzők egyéni férfi és női kategóriában, illetve párosban indulhattak. A szabályok értelmében a párosok tagjainak együtt kellett maradniuk, egy lépcsőfordulónyinál nagyobb távolságra nem távolodhattak el egymástól.

A startpisztoly reggel kilenc órakor dördült el, ekkorra már készenlétben állt az a több mint kétszáz induló, aki az ország különböző pontjairól érkezett, hogy a lépcsőfutás történetében immár második alkalommal megküzdjön a MOL Campus jelentette kihívással. A rendezvény fővédnöke dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, főigazgató volt, a díjakat pedig Fülep Zoltán tű. dandártábornok, országos tűzoltósági felügyelő, Lipták Attila tű. dandártábornok, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Ördög István tű. ezredes, a BM OKF főosztályvezetője és a házigazda MOL képviseletében Czenki Botond, a FER tűzoltóság Kft. ügyvezető igazgatója adta át a legjobbaknak.

A nők versenyének II. korcsoportjában Spisák-Ács Adrienn, a Jászárokszállási Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja ért el első helyezést 8 perc 53 másodperces idővel. Ezzel az eredménnyel az abszolút legjobb női tűzoltó versenyzőnek járó főigazgatói különdíjat is elnyerte úgy, hogy a hölgyek mezőnyében rajta kívül senki sem tudta tíz percen belül teljesíteni a távot.

Fotó: Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság