Kisújszállás és Jászapáti nyerte az ifjúsági versenyt
2025. április 30. 09:00
Tíz csapat sorakozott fel kedden reggel a Szolnoki Tiszaligeti Turisztikai és Szabadidő Központ táborában, hogy megmutassa, milyen katasztrófavédelmi felkészültséggel rendelkezik. A Jász Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség égisze alatt szervezett eseményen az öt-öt általános- és középiskolai négyes kiélezett harcot folytatott a vándorkupáért.
A verseny két teszttel kezdődött: az egyik katasztrófavédelmi tematikájú volt, a másikat pedig a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság közlekedésbiztonsági témában állította össze. Ezután tíz állomást jártak körbe a csapatok, amelyek között volt tűzoltás, veszélyesáru-szállítás, polgári védelem, ár- és belvízvédelem, környezetvédelem, elsősegélynyújtás, célbalövés és tájékozódás, valamint Európai Unióval kapcsolatos ismeretek is.
A megmérettetés végén Györfi Mihály, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere, Buzás Tibor tű. ezredes, igazgatóhelyettes, valamint Tatár Pál nyá. tű. ezredes, a szövetség elnöke köszönte meg a résztvevőknek a versenyzést, kifejezve reményét a jövőbeli találkozásra. A verseny végeredménye a következőképpen alakult:
Általános iskola:
1. Móricz Zsigmond Református Kollégium Arany János Általános Iskolai Tagintézménye (Kisújszállás)
2. IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Jászfényszaru)
3. Mezőtúri Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde
4. Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Szolnok)
5. Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola (Szolnok)
Középiskola:
1. Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium (Jászapáti)
2. Mezőtúri Református Gimnázium
3. Lehel Vezér Gimnázium (Jászberény)
4. Varga Katalin Gimnázium (Szolnok)
5. Móricz Zsigmond Református Kollégium (Kisújszállás)
Fotó: dr. Kisnémet Tamás tű. alezredes, Németh Ádám tű. főhadnagy