Kezdődik a szüret, figyeljünk a mustgázra!

2025. szeptember 04. 09:37

Habár vármegyénkben nincsen borvidék, mégis sokan próbálnak meg az otthon megtermelt szőlőből bort készíteni. A szüret a felhőtlen jókedvvel töltött munka képében él a legtöbb ember fejében, azonban ha nem vigyázunk, könnyen történhet belőle tragédia.

A szüreti időszak legnagyobb veszélye ugyanis a must erjedése során keletkező szén-dioxid, amit a köznyelv mustgáznak is nevez. Ez ugyanis kiszorítja a helyiségből az oxigént, így egy mustgázzal teli helyen tartózkodni életveszélyes. A szén-dioxid színtelen, szagtalan és a levegőnél nehezebb gáz, amely a padlószinttől kezdi el megtölteni a helyiséget. Egy liter must erjedése 42 liter szén-dioxidot termel, így már kis mennyiségnél is nagy odafigyelésre van szükség. A mérgezést szenvedett ember először szédülni kezd, majd zavartan viselkedik, később pedig a mozgása koordinálatlanná válik és az eszméletét is elveszítheti. A problémák ugyanakkor néhány óvintézkedéssel megelőzhetők.

Először is biztosítsuk az adott helyiség rendszeres szellőztetését, főleg a padlóhoz közelebb eső légrétegekben. A levegő áramlását segíthetjük azzal is, ha a hordókat nem zsúfoljuk össze szorosan, hanem kellő távolságot hagyunk közöttük. A klasszikus, gyertyás módszer is jó megoldás lehet: egy bot vagy egy lapát végére egy égő gyertyát erősítünk, majd azt derékmagasság alatt tartva megyünk le a pincébe. Ha a láng kialszik, azt jelenti, hogy jelentős mennyiségű szén-dioxid van már a helyiségben, így azt azonnal el kell hagyni. Használhatunk szén-dioxid-érzékelőt is, ennél azonban fontos, hogy úgy szereljük fel és olyan eszközt válasszunk, hogy már a belépés előtt érzékeljük, ha a készülék riasztást ad.

A szüreti munkák alatt fontos, hogy soha ne dolgozzunk egyedül, mindig legyen valaki, aki odafigyel ránk. Ha úgy érezzük, hogy rosszul vagyunk, azonnal hagyjuk el a helyiséget. Ha eszméletlen embert látunk zárt térben, soha ne próbáljuk meg kimenteni egyedül, ehhez hívjuk a 112-es központi segélyhívó számot!

Fotó: Szőke Péter - BM OKF