Harminc éve bajtársak jóban, rosszban

2025. november 10. 09:33

Három évtized jelentős idő egy ember életében, ezalatt rengeteget változik ő, és a világ körülötte. Azonban fontos, hogy a mindezek mellett meglegyen az állandóság is: olyan biztos pontok, amelyekre bármikor támaszkodhatunk. Ilyenek a családtagok, a barátok és a bajtársak is.

A képen látható úriemberek is ilyen biztos pontnak számítanak egymás életében, hiszen harminc évvel ezelőtt, 1995. október 1-jén együtt kezdték meg tűzoltószolgálatukat: volt, aki Szolnokon, más pedig Jászberényben, Tiszafüreden vagy Mezőtúron húzta először élesben lábára a védőcsizmát.

Azóta sok víz lecsorgott a Tiszán, Zagyván, Körösön, és az akkor még ifjú legények mára kissé megderesedett halántékkal ugyan, de rengeteg tapasztalattal a birtokukban azóta is esküjükhöz híven teljesítik szolgálatukat. Természetesen az eltelt idő a szakmai pályafutásukban is tükröződik: az akkori újoncok közül ma már többen szolgálat- és rajparancsnokként irányítanak beavatkozásokat; van, aki tűzvizsgálatokkal a tűzesetek nyomába ered; de akad olyan is, akire egy kirendeltség vezetését bízták rá. Habár földrajzi és szakmai szempontból más úton járnak, de a harminc éve oldhatatlan bajtársi kötelék időről időre összehozza őket, mint jelen esetben is. Reméljük, még sok ilyen felemelő pillanatban lesz részük.

Álló sor: Szabó Lajos tűzoltó őrnagy (Jász KMSZ), Antal István tűzoltó zászlós (Tiszafüred HTP), Varga Zoltán tűzoltó törzszászlós (Jászberény HTP), Szappanos Róbert tűzoltó alezredes (Jászberény KvK), Gáspár Imre tű. százados (Jászberény HTP), Ivony Tamás tűzoltó főtörzszászlós (Jászberény HTP)

Ülő sor: Soltész József tűzoltó őrnagy (Tiszafüred HTP), Szekszius József tűzoltó főtörzsőrmester (Jászberény HTP), Erdélyi Tibor tűzoltó törzszászlós (Szolnok HTP)

A képről hiányzik: Gergely Mátyás tűzoltó törzszászlós (Mezőtúr HTP)

Fotó: Szabó Lajos tű. őrnagy archívuma