Érzékelőt kapott a szén-monoxid-mérgezést szenvedett család
2025. november 11. 09:36
A tiszasülyi Székely család életében örökös lenyomatot hagyott november 2-ának éjszakája. Ekkor ugyanis mindhárman rosszul lettek a szén-monoxid miatt, és csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területi Tűzmegelőzési Bizottság pedig arról tett, hogy mindez többé ne fordulhasson elő.
Amint azt a család tagjai elmondták, azon a vasárnap éjszakán már nyugovóra tértek, amikor gyermekük azzal ébresztette őket, hogy rosszul érzi magát, majd nemsokára elájult. Ezután a szülők is rosszul lettek és ők is eszméletüket vesztették. Egyiküknek azonban még volt annyi ideje, hogy felhívja telefonon az édesanyját, aki azonnal a házhoz sietett, kiszellőztetett és hívta a központi segélyhívó számot. Mint kiderült, a szén-monoxid okozta a problémát, a családfő testvére később elhozta a saját érzékelőjét, amely már a bejáratnál jelzést adott. A három embert végül a mentők szállították kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával.
A katasztrófavédelem a fenti eset tanulságait levonva úgy döntött, hogy a további, hasonló esetek elkerülése érdekében egy szén-monoxid-érzékelőt adományoz a Székely családnak. A szervezet képviseletében Dékány László tűzoltó alezredes, a Szolnoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka; valamint Szalai László kéményseprő mester látogatta meg a családot, és nyújtotta át a készüléket. A szakemberek tanácsokkal látták el őket az eszköz működését és elhelyezését illetően, valamint felhívták a figyelmet a megelőzéssel kapcsolatos információkra.
A mérgezés megelőzhető lett volna, ha a házban van szén-monoxid-érzékelő. A készülék azonnal jelez, így a bent lévők időben szellőztethetnek és nem szenvednek mérgezést.. A szén-monoxid-érzékelő elengedhetetlen azokban az ingatlanokban, ahol nyílt égésterű berendezés üzemel. Ezek ugyanis a működésük során a helyiség levegőjét használják, így ha a levegő-utánpótlás nem megfelelő, akkor tökéletlen égés alakul ki, amely szén-monoxid kialakulásához vezet.
Fotó: Németh Ádám tű. főhadnagy