Városi elismerésben részesült tiszafüredi kollégánk

2026. szeptember 23. 09:09

Kedden adta át Tiszafüred Város Önkormányzata a város a „Tiszafüred Város Közbiztonságáért” elismerő címet, melyet egyik kollégánk vehetett át. A díjban Balla-Virág Ivett tű. százados, a Tiszafüredi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság katasztrófavédelmi megbízottja részesült, aki az elismerést Ujvári Imre polgármestertől vehette át.

Balla-Virág Ivett tű. százados katasztrófavédelmi megbízottként a Tiszafüredi Járás polgári védelemmel kapcsolatos feladatait látja el. Részt vesz a polgári védelmi szervezetek és a települések közbiztonsági referenseinek felkészítésében, gyakorlatok szervezésében és végrehajtásában. Emellett a települések rendszeres polgári védelmi célú ellenőrzéseivel azok biztonságának megőrzésében vállal jelentős szerepet. 

Káresemények során megszervezi az érintett lakosság ideiglenes elhelyezését, illetve az önkormányzatokkal, valamint a társszervekkel közösen szervezi, valamint koordinálja a mentésben és kárelhárításban résztvevők munkáját.

Fotó: Tiszafüred Város Önkormányzata