A szolnoki Centrum Áruház tüze aloldal fejlécképe

A szolnoki Centrum Áruház tüze

Szolnok legnagyobb tűzeseteként tartja számon a krónika azt a káresetet, amely 1969. április 11-én, nem sokkal hajnali négy óra után következett be a Centrum Áruházban. Mindezt egy bekapcsolt hősugárzó idézte elő, amelyet közvetlenül egy függöny mellé helyeztek el. A bajt észlelő éjjeliőr egy porral oltóval meg tudta volna fékezni a lángokat, ehelyett ijedtében átszaladt az igazgatói irodába, hogy értesítse a rendőrséget.

Mindez ahhoz vezetett, hogy a tűz átterjedt a raktárba, ahol takarókat tároltak. A sűrű, fekete füst beáramlott az áruház felett lévő lakásokba, felébresztve ezzel az azokban alvó embereket.

A tűzoltás vezetője a Szolnokon szolgáló Szabó Ferenc tű. százados volt, aki a megyei napilapnak adott visszaemlékezésében kiemelte, hogy amint látta a sűrűn gomolygó füstöt, azonnal III/kiemeltre emelte a riasztási fokozatot. Mire a tűzoltók megérkeztek, a felsőbb szinteken lakók az erkélyeken kiabálva kértek segítséget. Természetesen először az embereket kezdték el létráról menteni, összesen huszonöt lakót - köztük hat gyermeket - helyeztek biztonságba.

Közben újabb egységek érkeztek Ceglédről, Mezőtúrról, Jászberényből, Törökszentmiklósról és Abonyból is, így az emberek kimenekítése után hozzáfogtak a tűz oltásához, amely reggel hét órára befejeződött.

A cikk az Új Néplapból származik.

Katasztrófavédelem